Fő tevékenységünk a könyvelés és szoftverfejlesztés. Talán elsőre furcsa párosítás, de mi szoftverfejlesztőként saját részünkre kifejlesztettünk egy ügyviteli programot. Ezt a könyvelő szoftvert könyvelőirodánk már évek óta használja. Kezdetben DOS alapú szoftvert használtunk, de 2008. évtől fokozatosan elkészült a szoftverek windows operációs rendszeren működő változata. Programjainkat, azóta is számos könyveléssel foglalkozó cég valamint egyéb, mezőgazdasági vagy ipari termeléssel foglalkozó cég is használja megelégedettséggel.
Mi tudjuk, hogy a könyvelés milyen időigényes feladat. Mennyi mindenre kell odafigyelni, milyen könnyű hibázni. Ezért számunkra nem mindegy hogy mennyi idő alatt végzünk a munkával. Mindig olyan programot igyekeztünk fejleszteni, ami igazán a munkánkat könnyíti és segíti. Ami megkönnyíti az adatok bevitelét, ellenőrzését, javítását és feldolgozását, a bevallások határidőre történő elkészítését, anélkül hogy mindenféle kézi nyilvántartásokat kellene a számítógép mellett körmölni, és amivel a könyvelés nem csak nagy-tömegű papírgyártásból áll. Ha nem hiszed, győződj meg róla.
A ZKontiR’ ügyviteli programunk olyan egyszeres és kettős könyvelő szoftver, amivel egy vagy több ügyfél könyvelése megoldható. Használható egy gépen, helyi hálózaton több számítógép esetén, vagy több különálló számítógépen. Külön számítógépek esetén lehetőség van a gépek közti adatátadásra is.
Kettős könyvviteli programcsomagunk több modulból áll. Tartalmaz egy tárgyi eszköz nyilvántartó modult, egy készletgazdálkodási modult, egy pénzügyi modult valamint egy főkönyvi modult.
A nyomtatás történhet a hagyományos mátrix nyomtatóra (DOS módban) valamint a windows telepített tintasugaras vagy lézer nyomtatóra illetve PDF nyomtatásra. A kimutatások nagy része közvetlenül excel táblázatba tölthető, melyekkel további műveletek végezhetők.
Mivel könyveléssel is foglalkozunk, mi is ezt a programot használjuk. Első kézből értesülünk a jogszabályváltozásokról, ami egyben garancia arra is, hogy szoftvereink mindig naprakészek. Mindezek mellet foglalkozunk egyedi szoftverek fejlesztésével is.
Ha felkeltettük érdeklődésedet, keress meg bennünket!
Zubor Tamás – Szoftverfejlesztő
ZKontiR Ügyviteli Rendszer – Főkönyvi, Pénzügyi, Tárgyieszköz nyilvántartó valamint Készletgazdálkodási modulja. Számlázás és raktári készletkezelés
ZKontiR Ügyviteli Rendszer – Egyszeres könyvelés –Naplófőkönyv és pénztárkönyv.
Z-KER Kereskedelmi rendszer (raktárkezelés, rendelés nyilvántartás, számlázás).
Már 30 éves fejlesztési és könyvelési tapasztalattal.
Vállaljuk rövid határidővel kész rendszereink igazítását a felhasználó egyedi igényi szerint, valamint új egyedi igények szerinti szoftverek fejlesztését.